Skip to main content

A sebészeti fertőtlenítőtől a modern szájvízig

A sebészeti fertőtlenítőtől a modern szájvízig

Tudja, hogy honnan kapta a nevét a LISTERINE® márka? Dr. Joseph Lawrence, a LISTERINE® szájvíz megalkotója tiszteletből azon tudós után nevezte el a készítményét, aki felfedezésével megnyitotta előtte az utat. Ez a korszakalkotó tudós Dr. Joseph Lister angol sebész volt, aki először végzett műtétet olyan műtőben, amelynek légterébe előzőleg fertőtlenítőszert porlasztott. Az eredményen ma már nem lepődünk meg: intézkedései nyomán a műtéti halálozás csökkenni kezdett. Lister felfedezései nyomán Lawrence megalkotta saját, egyedi összetételű készítményét, ami számos szöveten, köztük a szájnyálkahártyán is alkalmazható volt.

1860

Joseph Lister angol orvost Louis Pasteur elmélete inspirálta, amely szerint a fertőzéseket szabad szemmel nem látható mikrobák okozzák.

Louis Pasteur

1865

Dr. Joseph Lister angol sebész volt az első, aki műtétet végzett olyan műtőben, amelynek légterébe előzőleg fertőtlenítőszert porlasztott. A halálozási arány csökkenni kezdett.

1876

Lister nyilvánosan is elismeri két kollégája, nevezetesen Dr. Joseph Lawrence és Robert Wood Johnson, a Johnson & Johnson vállalat alapítójának munkásságát, akik sokat tettek a modern műtéti eljárások kidolgozásáért.

1879

Lister felfedezései nyomán Lawrence megalkotja az egyedi összetételű, LISTERINE® szájvizet, eredetileg sebészeti és sebkezelési célra

Inspired by Lister, Lawrence creates LISTERINE<sup>®</sup>

1881

A Lambert Pharmaceutical Co. megvásárolja a LISTERINE® licencét, és megkezdi a termék gyártását és forgalmazását.

1895

A LISTERINE® alkalmazásával kapcsolatos kutatási eredmények felkeltik a fogorvosok figyelmét.

1920

A LISTERINE® a rossz lehelet elnevezésére bevezette a „halitózis” fogalmát,

2006

A LISTERINE® kijelenti: a LISTERINE® szájvízzel történő öblögetés nagyobb mértékben csökkenti a lepedék mennyiségét, mint a fogmosás önmagában.

2007-2010

 A LISTERINE® termékcsalád forgalomba hozatala Magyarországon

2010– 2012

A LISTERINE® TOTAL CARE termékcsalád forgalomba hozatala Magyarországon 

2012-2013

A LISTERINE® ZERO, alkoholmentes szájvíz fogalomba hozatala Magyarországon.

2015

A LISTERINE® ADVANCED WHITE bevezetése Magyarországon.